Phuket sziget – Bon sziget – Phuket sziget hajós program (magyar)
Bón sziget, két ajánlott alternatívában használható. Az egyik, amikor a turista egy lakatlan szigetet
szeretne felderíteni, feltérképezni, a másik verzióban pedig egy olyan beachen kikötni, amin van egy
ócska kis kifőzde, néhány szék napágy stb. Phuket szigetről a turisták erre az utóbb említett partra
szállítják és mi pont ezért a további, elszeparált, hat kis partot ajánljuk. A kis beacheket erdei
szűk kis ösvények kötnek össze, amiket alig lehet látni helyenként, hiszen a sziget ezen területén
nem jellemzőek a turisták és a Phuketen élő személyek sem. Bón sziget körül a tenger tisztának
mondható, de a víz alatti látótávolság nem annyira jó, mint a Korall sziget esetében.
Mi éppen ezért a Bón szigetet sokkal inkább fürdésre és felfedezésre, mint búvárkodásra kínáljuk. Ez a
fakultatív program is a magyar programirodától indul 10:00 -kor és pontosan úgy mint a magán Racha és a
Korall sziget esetében is, mikrobuszos transzferrel kezdődik. Majd pedig a longtailboat-ba történő
beszállás után kb. 15 perc hajózás történik. Ay utasokat arra a partra juttatjuk el, amelyiket itt a
programirodában egy részletes bemutatás után választottak.
Innentől kezdve a hajó visszajön Phuket
szigetre és délután háromnegyed négyre megy vissza, hiszen négy órakor már váraja a kocsi Phuket szigeten
az utasokat.A Bón szigetre történő megérkezéstől a távozásig mindenki azt csinál, amit akar, ezzel erős
kontrasztot teremtve a szervezett hajókirándulásokhoz képest, amin a tursita mindig koordinálva van de
legalábbis rövid időpontokhoz kötve. A Bón sziget ösvényeiről és partjairól térkép nem létezik, mi
viszont dron kamerával elkészítettük ezt és mint sok más egyedi információ, ez is megtalálható a Thaiföldi
Magyar Központban az alsó szinten a programirodában. Ezt mi minden esetben a kirándulás indulása előtt a
résztvevőknek megmutatjuk és további hasznos információkat is átadunk. A Bón sziget hajós program ára a
szárazföldi transzferekkel együtt, 400 baht/fő. Hogy tudja elérni a programirodánk ezeket az alacsony
árakat, ha 8-10 kilométer taxival vagy tuktukkal kerül 400 bahtba, -kérdezik a turisták. Természetesen
úgy, hogy nem egyesével indítjuk az utasokat, hanem az iroda 8 fős kis csoportora rendezi a vendégeket.
Persze sok-sok trükk és rutin segíti még utasainkat a költséghatékony és élménydús nyaraláshoz, de ezeket
továbbra is szeretnénk megtartani, hogy a Ran Tour Hungary (magyar nyelvű) programiroda minden esetben és
mindenkinek többet és jobbat tudjon adni, mint az Phuket szigeten bárhol és bárhonnan elérhető lenne.